2014. július 3., csütörtök

Cukkini hotdog

-4 zsenge cukkinit megmostam, hosszában kettévágtam,virsli méretűre igazítottam a hosszát és kicsit kivájtam őket. A cukkiniket megszórtam sóval, borssal, majd tettem a felére egy szelet vékonyra szelt
-sajtot. Erre került a
- virsli, majd egy kis
-fokhagyma, laskára szelt hagyma, és befedtem a cukkini másik felével. A tetejére reszeltem egy kis sajtot, majd sütőpapíros tepsiben közepes hőfokon sütőben megsütöttem. Utána hamburgertasakba tettem, és elfogyasztottam. Aki szereti, tehet rá mustárt, ketchupot (cukormentest, ofkórsz), én elvagyok nélküle is.

Kedvenc kifogásom: ennek úgyse olyan az íze, mint az igazinak. Evidens, de nem is a hamisítás a cél, hanem, hogy olyan ételeket együnk, amitől nem hízunk.

Miután linkeltem a blogot a facebookra, mert egyre többen kérdezgetik, hogy "hogy csinálod, mit egyek, mit ne", ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, megugrott a látogatottságom.
Továbbra sem óhajtok sem téríteni, sem bizonygatni, én így csináltam, nekem működött, te meg eldöntöd, Kedves Olvasó, hogy ezt az utat választod-e, vagy sem.

És akkor egy jótanács:

Ne ugorj neki a dukanozásnak egyből, olvasd el a jobbra fent kiemelt postokat, ahol a diéta elvi működéséről van szó;, olvasgass a neten, sok dukanos oldal van, akár vedd meg a könyveket (vagy töltsd le valahonnan), de kóstolgasd, ízlelgesd, álljon össze, érjen meg - az elhatározás is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése