Eltelt két év a fogyókúra óta, közben munkahelyet is váltottam, ahol egyrészt sokkal egyszerűbb átlépni a mellettünk lévő kajáldába, így rizst ettem krumplival, tésztával és valami hússal általában, másrészt sokkal messzebb van a réginél, így nem járok gyalog. Tavaly volt egy ronda betegségem, amikor az összes dukanos elvet feladtam, úgyhogy már legalább egy éve "hagyományosan" ettem. A 2 év alatt lassan felkúszott 3 kilóból így lett összesen plusz öt, ami már nem tetszett, így két hete újra belevágtam a kúrába. Mivel nem akarok sokat fogyni, és tudom, hogy a szénhidrátmegvonásnak vannak rám hatásai (nehezebben koncentrálok, fáradékonyabb vagyok, székrekedés is előfordul), így egyrészt egy hosszú hétvégére időzítettem a kezdő 4 fehérjenapot, másrészt egy héten két fehérjenapot tartok (hétfő, csütörtök), a többin zöldséggel kombinálom. Illetve minden dukanos elvnek ellentmondva, én bizony eszek gyümölcsöt. Nem egy kiló szőlőt nyomok be estére, de pl. a szendvicsembe kerül egy szelet alma, ha olyanom van, megeszek egy narancsot vagy gránátalmát. Szóval ez már lehet nem is Dukan. :)
Kenyeret, tésztát, ill. bármit, ami lisztes, rizst, krumplit 2 hete nem ettem. Meglátjuk :)
Spentótos-fetás tonhal
Egy teáskanálnyi kókuszzsíron megpároltam a spenótot, fűszereztem, tettem bele bőven fokhagymát, majd egy kis keményítővel elkevert tejjel lazítottam.
Közben egy tonhalfilét kókuszzsíron és fedő alatt megpároltam (fagyasztott volt, sok vizet engedett), fűszereztem, majd lepírítottam.
A tányérba szedtem spenótot, erre fetát kockáztam, majd rátettem a sült halat.
Edina fogy - azaz a Dukan-projekt
2016. december 11., vasárnap
2015. július 16., csütörtök
Fetás cukkini
Rá vagyok gyógyulva mostanában:
- cukkinit felkockázok (patisszon is jó),
- grillfűszerrel összekeverem (a citromos a kedvencem Lidlből)
- megsütöm kicsi (kókusz)olajon
-közben feta sajtot felkockázok, sült cukkinivel összekeverem, elfogyasztom (ebben Lili lelkes partnerem :D)

2015. május 1., péntek
Sóskamártás
Nem gondoltam, hogy valaha ezt a receptet ide le fogom írni, de annyiszor futottam bele a "de hát a sóskamártásban liszt van!" kifogásba, hogy muszáj.
Tulajdonképpen dukankompatibilis, már ha valaki eszik keményítőt, és nem sikít a tejszín hallatán. (Felőlem joghurttal vagy tejjel is lehet):
- 1-2 evőkanál olajon megfuttatom a sóskát, hogy le ne égjen, és öntök rá pár korty vizet is.
közben
- 2 evőkanál keményítőt összekeverek
- 1 tejszínnel
- ízlés szerinti mennyiségű édesítővel
Amikor már megpuhult és bebarnult a sóska (mer' akkor jó), ráöntöm a tejszínes keményítőt, felforralom, és voilá, ahogy Pierre mester mondaná.

2015. április 24., péntek
Szénhidrátszegény kenyérkém
Nem dukanos recept, legalábbis a szigorú elvekbe nem fér bele.
- 2 tojást felverek
- 2 evőkanál zsírszegény krémsajtot (még mindig Linessa - Lidl)
- 2 evőkanál olajat
- 2 kávéskanálnyi szódabikarbónát
- 6 evőkanál zabkorpát
- 6 evőkanál zabpehelylisztet
sót, édesítőt összekeverek, ha túl kemény kis tejjel lazítom, sütőpapírral bélelt formában kisütöm.
Néha a sajt helyett joghurtot teszek bele, máskor a korpát vagy a lisztet felezem, és a másik 3 kanál helyett egy maroknyi zabpelyhet teszek bele.

2015. február 7., szombat
2015. január 18., vasárnap
A pinteresten továbbra is gyűjtögetem a dukan, vagy könnyen dukanosítható recepteket: http://www.pinterest.com/poduszloedina/dukan-receptek-dukan-recipes/
Dukanos görög citromos csirke
Egy kiló csirkemellet kockákra vágtam, sóval, borssal összekevertem (nem dukanos verzióban még liszttel is össze szoktam keverni (teljes kiőrlésűvel)).
Teflon serpenyőben kevés olajon kérget pirítok a húsra, majd rádobok egy fej apróra szeletelt fokhagymát, és összepárolom. Felöntöm tejjel, majd beleverek egy nagy doboz joghurtot. Amikor felfő, belereszelem egy citrom héját, és a citrom levét is hozzáadom. Ha nagyon savanyú lett, kis édesítővel lehet enyhíteni rajta.
Csíkokra vágott zabpalacsintával tálalva nem lehet belekötni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)