2014. március 2., vasárnap

28. nap.

Lépegető szakasz - 22. nap (PV)

Reggeli: kimaradt

Ebéd: Currys-joghurtos csirkemell  útifűmaghéjas lepénnyel, azaz a nap, amikor megtanultam, hogy az útifűmaghéjjal csínján kell bánni :)))

Csirkemell:
- egy egész csirkemellet csíkokra vágtam. Közben kevés olajon hagymát, pirítottam, majd fehéredésig sütöttem rajta a mellet. Megszórtam curryvel, pirospaprikával, sóval, borssal, lefedve megpároltam saját levében. Mikor megpuhult, felöntöttem egy kis joghurttal, felfőztem, és kész.


Lepény: na, az palacsintának indult, de nem jött össze. :)
3 tojásfehérjét habbá vertem (első hiba, nem kell!!!), majd összekevertem a sárgájával, 2 evőkanál zabkorpával és 2 evőkanál útifűmaghéjjal, valamint 2 deci tejjel és némi ásványvízzel. Na, ezt nem lehetett kisütni. Nyúlt, mint a rágó. Konklúzió: 1: ne verd fel a tojásfehérjét (erre a következő hét folyamán jöttem rá), 2. az útifűmaghéjat 1/3- 2/3 arányban lehet keverni, mert nagyon zselésedik és nyúlik.
Úgyhogy az egész masszát beleborítottam egy tepsibe, és sütőben kisütöttem. Jó vékony lett, simán meg tudtam tölteni és feltekerni. Szóval arra jó, hogy tekercset készítsünk belőle. :)

Vacsora:Csirkezúza pörkölt lepénnyel 
Készítettem egy pörköltalapot, ebben megfőztem a zúzát és voila. A lepényből meg maradt, abba töltöttem bele. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése