Eltelt két év a fogyókúra óta, közben munkahelyet is váltottam, ahol egyrészt sokkal egyszerűbb átlépni a mellettünk lévő kajáldába, így rizst ettem krumplival, tésztával és valami hússal általában, másrészt sokkal messzebb van a réginél, így nem járok gyalog. Tavaly volt egy ronda betegségem, amikor az összes dukanos elvet feladtam, úgyhogy már legalább egy éve "hagyományosan" ettem. A 2 év alatt lassan felkúszott 3 kilóból így lett összesen plusz öt, ami már nem tetszett, így két hete újra belevágtam a kúrába. Mivel nem akarok sokat fogyni, és tudom, hogy a szénhidrátmegvonásnak vannak rám hatásai (nehezebben koncentrálok, fáradékonyabb vagyok, székrekedés is előfordul), így egyrészt egy hosszú hétvégére időzítettem a kezdő 4 fehérjenapot, másrészt egy héten két fehérjenapot tartok (hétfő, csütörtök), a többin zöldséggel kombinálom. Illetve minden dukanos elvnek ellentmondva, én bizony eszek gyümölcsöt. Nem egy kiló szőlőt nyomok be estére, de pl. a szendvicsembe kerül egy szelet alma, ha olyanom van, megeszek egy narancsot vagy gránátalmát. Szóval ez már lehet nem is Dukan. :)
Kenyeret, tésztát, ill. bármit, ami lisztes, rizst, krumplit 2 hete nem ettem. Meglátjuk :)
Spentótos-fetás tonhal
Egy teáskanálnyi kókuszzsíron megpároltam a spenótot, fűszereztem, tettem bele bőven fokhagymát, majd egy kis keményítővel elkevert tejjel lazítottam.
Közben egy tonhalfilét kókuszzsíron és fedő alatt megpároltam (fagyasztott volt, sok vizet engedett), fűszereztem, majd lepírítottam.
A tányérba szedtem spenótot, erre fetát kockáztam, majd rátettem a sült halat.
2016. december 11., vasárnap
2015. július 16., csütörtök
Fetás cukkini
Rá vagyok gyógyulva mostanában:
- cukkinit felkockázok (patisszon is jó),
- grillfűszerrel összekeverem (a citromos a kedvencem Lidlből)
- megsütöm kicsi (kókusz)olajon
-közben feta sajtot felkockázok, sült cukkinivel összekeverem, elfogyasztom (ebben Lili lelkes partnerem :D)

2015. május 1., péntek
Sóskamártás
Nem gondoltam, hogy valaha ezt a receptet ide le fogom írni, de annyiszor futottam bele a "de hát a sóskamártásban liszt van!" kifogásba, hogy muszáj.
Tulajdonképpen dukankompatibilis, már ha valaki eszik keményítőt, és nem sikít a tejszín hallatán. (Felőlem joghurttal vagy tejjel is lehet):
- 1-2 evőkanál olajon megfuttatom a sóskát, hogy le ne égjen, és öntök rá pár korty vizet is.
közben
- 2 evőkanál keményítőt összekeverek
- 1 tejszínnel
- ízlés szerinti mennyiségű édesítővel
Amikor már megpuhult és bebarnult a sóska (mer' akkor jó), ráöntöm a tejszínes keményítőt, felforralom, és voilá, ahogy Pierre mester mondaná.

2015. április 24., péntek
Szénhidrátszegény kenyérkém
Nem dukanos recept, legalábbis a szigorú elvekbe nem fér bele.
- 2 tojást felverek
- 2 evőkanál zsírszegény krémsajtot (még mindig Linessa - Lidl)
- 2 evőkanál olajat
- 2 kávéskanálnyi szódabikarbónát
- 6 evőkanál zabkorpát
- 6 evőkanál zabpehelylisztet
sót, édesítőt összekeverek, ha túl kemény kis tejjel lazítom, sütőpapírral bélelt formában kisütöm.
Néha a sajt helyett joghurtot teszek bele, máskor a korpát vagy a lisztet felezem, és a másik 3 kanál helyett egy maroknyi zabpelyhet teszek bele.

2015. február 7., szombat
2015. január 18., vasárnap
A pinteresten továbbra is gyűjtögetem a dukan, vagy könnyen dukanosítható recepteket: http://www.pinterest.com/poduszloedina/dukan-receptek-dukan-recipes/
Dukanos görög citromos csirke
Egy kiló csirkemellet kockákra vágtam, sóval, borssal összekevertem (nem dukanos verzióban még liszttel is össze szoktam keverni (teljes kiőrlésűvel)).
Teflon serpenyőben kevés olajon kérget pirítok a húsra, majd rádobok egy fej apróra szeletelt fokhagymát, és összepárolom. Felöntöm tejjel, majd beleverek egy nagy doboz joghurtot. Amikor felfő, belereszelem egy citrom héját, és a citrom levét is hozzáadom. Ha nagyon savanyú lett, kis édesítővel lehet enyhíteni rajta.
Csíkokra vágott zabpalacsintával tálalva nem lehet belekötni.

2015. január 16., péntek
Ami jött, az megy is :)
Némiképp elégtétellel tölt el a tudat, hogy ha nagyobb bakit nem csinálok, rendeződik a súlyom gyorsan, szóval képes vagyok fogyni továbbra is.
A héten - 5 napja - nem eszem kenyeret, tésztát, krumplit, cukrot, és a felrántott 3 karácsonyi kilóból 2 lement.
Lenmagból készült kenyeret ettem, nem lesz a kedvencem, ill. a klasszikus mikrós dukan kenyeret, a korábbiak helyett.
Hétfőn, kedden rakott kelbimbót ettem, amit bulgurral készítettem, szerdán rántott karfiolt (teljes kiörlésű liszttel, zabkorpában panírozva) rizzsel, csütörtökön és pénteken pedig borsófőzeléket sült csirkemellel.
Szóval ez NEM dukan, de szerencsére működött. Szeretnék még vagy 3-4 kilót leadni - ez már a olyan súly lenne, ahol a Dukannal sem voltam a nyáron, meglátjuk. A diéta végéhez képest most 1 kiló plusz van rajtam, szeretnék egy kicsit ez alá menni, hogy stabilan ötössel kezdődjön a súlyom.

2015. január 10., szombat
Ami visszajött...
2015. 01. 10-én a mérleg 63 kilót mutat, ergo visszajött 4 hónap alatt 3 kiló.:( Jó, az a kilónyi szaloncukor nem használt, amit leettem a fáról, ill. az évvégi "lusta vagyok főzni, együnk szendvicset" típusú vacsorák. Meg az elbliccelt fehérjenapok. Úgyhogy most újult erővel nekifutok a dolognak, amíg "nagyobb baj" nem lesz, tartok 2-3 fehérjenapot, ezzel terveim szerint ugyan lemegy a fölösleg, de utána jobban odafigyelek a szénhidrátokra, és jobban dukanosítom a hétköznapi étkezésemet. Tudatosítanom kell magamban is, hogy az "á, azt eszek, amit akarok nem hízok" korszaknak vége van. :) Hello négy X. :)
És aki még mindig szomjazik valami olvasmányos Dukanra: http://tulelokeszletdietahoz.blog.hu/
Nagyon alapos, jó stílusú blog, magam helyett, mellett is ajánlom. :)

2014. augusztus 23., szombat
A harmadik szakasz 2. fele
Azaz augusztus 14-től október mostnemtudomhányig heti kétszer ehetek már keményítőt, és heti két ünnepi étkezésem van.
Azt nem mondom, hogy koppra betartom, szabadság is volt, az allergiám is dübörög, néha olyat is eszek, amit nem kéne. De ahhoz tartom magam, hogy este nem eszek kenyeret, és egyébként is csak szigorúan napi 2 szelet teljes kiőrlésűt, cukor nincs, fehérliszt se nagyon.
És hát fehérjecsütörtök. Most csütörtökön nem volt, mert a szerda éjjelemet az erkélyen ülve töltöttem - parlagfű-szezon...
De a súlyom tartom. Van olyan, hogy fél - 1 kilóval többet mutat a mérleg, de napokon belül rendeződik. Gondolom ez fiziológiás, nem foglalkozom vele különösebben. Amíg rámjön az S-es szoknya, nincs miről beszélni :)

2014. augusztus 16., szombat
Mi nem vagyok :)
Időnként nagyokat röhögök, máskor kissé bosszant, hogy néhányan (sokan?) valami nyomósabb okot keresnek a fogyás mögött, mint a valós.
Szerintem elmondtam az elején: magamnak nem tetszettem +13 kilóval, ezért úgy döntöttem, hogy lefogyok. Ennyi.
Ehhez képest az utóbbi időben a következő feltételezéseket kellett cáfolnom:
- az uram becsajozott
- én pasiztam be
- válunk
- beteg vagyok

2014. augusztus 8., péntek
2 hónapja a III. szakaszban ...
.... és a kilóim száma állandó. A hajam mondjuk szar, hullik, mint állat, de ezt inkább a szezonális allergiás asztmára szedett maroknyi gyógyszernek tudom be.
2014. július 28., hétfő
Csirkés rakott tészta
Találtam, nem készítettem el, de ahogy nézem, beleférhet a diétába:
http://www.nosalty.hu/recept/csirkes-rakott-teszta-szenhidratmentesen
Szénhidrátmentes tészták beszerzési forrásai:
http://www.szenhidratmentesteszta.hu/tesztak.html
http://bolthely.hu/paleokosar/lista/51485855da4b5_Tesztak#00054
http://www.paleoshop.hu/?gclid=Cj0KEQjw6deeBRCswoauquC8haUBEiQAdq5zhz1LCNRmJBbwnlefTtGRJS3eaXKqs6XrUKd6DD-j7BQaAs1z8P8HAQ
http://www.dietas-etelek-webshop.hu/nocarb_noodle_szenhidratmentes_teszta
http://www.dietas-etelek-webshop.hu/legnepszerubb_szenhidrat_csokkentett_termekek_142/legnepszerubb_kilofalo_szoo_judit_szenhidrat_csokkentett_termekek_144
és a többi.... Tudod, google a barátod ;-)

2014. július 22., kedd
Dukan barát rakott cukkini
"Na én biztos nem ennék ilyen szarokat! "
Ki mondta, hogy egyél?
Tegye már fel egyébként is az a kezét, akit 1 mp-ig is győzködtem akár a fogyókúra szükségességéről, akár a Dukan módszerről.
Na szóval:
- 3 közepes cukkinit kb. fél cm-es szeletekre vágtam hosszában, majd 6 percig pároltam a mikróban. Közben
-3 tojást
- fél doboz Linessa krémsajtot
- 3 evőkanál keményítőt
- 1 deci tejet
- 1 deci tejszínt
- 2 evőkanál tejfölt
- sót, borsot, fokhagymát, szerecsendiót
összekevertem egy tálban.
Egy tepsit kikentem vajjal (fúj, természetesen :P) meg megszórtam korpával. Ebbe pakoltam le egy réteg cukkinit, majd rámorzsoltam a sajtot, és mert olyanom volt: ráraktam egy sor szalámit, befedtem a másik adag cukkinivel, felöntöttem a sajtos szósszal, sajtot reszeltem a tetejére, és jól megsütöttem.

2014. július 12., szombat
Helyzetjelentés
Több, mint egy hónapja vagyok a III. szakaszban, és tartom a súlyom. :) Pedig nem mondom, hogy nem hajlok el néha. :)
"-Jó sokat fogytál.
-Tulajdonképpen igen.
- Nem készült ki a gyomrod a salátaevéstől? (Nincs helytálló információd, de hagyjuk....:D)
- Nem.
- De legalább a bőröd lóg? "
Igen, az legalább lóg néhol, bár lehet ehhez több köze van annak, hogy maholnap 40 vagyok és szültem két gyereket :)
"-Te hogy fogytál le?
- Egy fehérjealapú diétával.
- Az mit jelent? Ilyen porokkal?
- Nem, egyáltalán nem, többnyire húst, tejtermékeket és zöldségeket ettem.
- Semmi kenyér meg tészta?
- Hát az semmi.
- Hja, így bárki le tud fogyni."
"-Van egy halom kifogyott ruhám, megnézed őket? neked adom, ha jó rád.
- Háááát, ideadhatod éppen, majd AMIKOR visszahízol, visszaadom. "

2014. július 3., csütörtök
Cukkini hotdog
-4 zsenge cukkinit megmostam, hosszában kettévágtam,virsli méretűre igazítottam a hosszát és kicsit kivájtam őket. A cukkiniket megszórtam sóval, borssal, majd tettem a felére egy szelet vékonyra szelt
-sajtot. Erre került a
- virsli, majd egy kis
-fokhagyma, laskára szelt hagyma, és befedtem a cukkini másik felével. A tetejére reszeltem egy kis sajtot, majd sütőpapíros tepsiben közepes hőfokon sütőben megsütöttem. Utána hamburgertasakba tettem, és elfogyasztottam. Aki szereti, tehet rá mustárt, ketchupot (cukormentest, ofkórsz), én elvagyok nélküle is.
Kedvenc kifogásom: ennek úgyse olyan az íze, mint az igazinak. Evidens, de nem is a hamisítás a cél, hanem, hogy olyan ételeket együnk, amitől nem hízunk.
Miután linkeltem a blogot a facebookra, mert egyre többen kérdezgetik, hogy "hogy csinálod, mit egyek, mit ne", ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, megugrott a látogatottságom.
Továbbra sem óhajtok sem téríteni, sem bizonygatni, én így csináltam, nekem működött, te meg eldöntöd, Kedves Olvasó, hogy ezt az utat választod-e, vagy sem.
És akkor egy jótanács:
Ne ugorj neki a dukanozásnak egyből, olvasd el a jobbra fent kiemelt postokat, ahol a diéta elvi működéséről van szó;, olvasgass a neten, sok dukanos oldal van, akár vedd meg a könyveket (vagy töltsd le valahonnan), de kóstolgasd, ízlelgesd, álljon össze, érjen meg - az elhatározás is.

2014. július 1., kedd
A fast food kísértése...
Bele lehet unni a főzőcskébe, és ott is van a lehetőség az elcsábulásra, ha nincs kéznél "neked való" kaja, viszont van otthon minden nem neked való, Fornetti, büfé, Meki, gyrosos...
A Fornettire meg a rántott húsos zsömlére nincs alternatívám, rettenetes nagy elszántsággal ki kell kerülni, ez most nem nekünk való általában, kivéve, ha erre áldozzuk az "ünnepi étkezést".
A Mekiben van saláta, többféle, ne tedd bele a krutont, és meg is vagyunk nagyjából.
Ha nagyon kell valami, egyél gyümölcsöt. Azt se lehet nyakló nélkül, de a legkisebb rossz, szerintem.
Otthon meg legyen mindig csirkemell - hamar elkészül, és ilyen-olyan üveges szottyok. Szószok, na. Por is, üveges is, semmi perc alatt lehet készíteni belőle valamit. Nekem lemegy magában is, de ha valakinek nem: zabkorpás nokedli - már ha meg tudod csinálni, mert én nem, karfiolrizs.
Vagy zabos lepénykék, Atkins zsemle, akármi.

Sült zöldségek
Mostanában sokat eszek sült zöldségeket:
1, mert lehet
2, mert van.
Nem különösebben faxnizok vele, felvagdosom, csíkozom, kevés olajjal, fűszerekkel átforgatom és sütőpapíros tepsiben kisütöm.
Répát, édesburgonyát, karfiolt,, cukkinit is csináltam már így. Joghurtos-fokhagymás mártogatóssal nem lehet belekötni.

1 hónapja nyomom a III. szakaszt - elég sajátságosan, mert van, ahol szigorúbban fogom magam, mint Dukan engedné (kenyééééééééééééééér), van ahol lazábban - gyümölcs, tészta. Egyelőre nem híztam, és ez a lényeg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)